Hírességek
Réthei Prikkel Marián
Igazi polihisztor: szerzetes, író, politikus, nyelvtörténész, tanár, néprajz- és tánckutató.
Pozsony megyei nemesi család sarja, 1871. augusztus 19-én született Csémpusztán. Apja Prikkel Mihály uradalmi csősz a hercegprímás birtokán, anyja Mátyási Anna. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Nyitrán végezte. 1888-89-ben az Esztergomi Katolikus Főgimnázium tanulója. 1890. augusztus elsején belép a bencés rendbe. 1891-92 a győri Katolikus Főgimnázium magántanulója, 1892 nyarán érettségizik. A következő négy évben a Pannonhalmi Teológiai és Tanárképző Intézet hallgatója. 1896. június 28-án pappá szentelik. 1896-1900 között Sopronban tanít. 1899. május 24-én a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen magyar-latin nyelvből tanári vizsgát tesz. 1900-1907-ig Pápán a bencés gimnáziumban tanár, 1903-ban megszerzi bölcsészdoktori oklevelét. Egy tanév erejéig 1905-06 Kőszegen találjuk a bencés gimnázium tanáraként. 1907-1919 között az esztergomi bencés gimnázium tanára, 1916-19 az Esztergom és Vidéke című lap szerkesztője. 1920-25 között a győri bencés gimnáziumban tanár, 1923-től az iskola igazgatóhelyettese. Fő műve a Magyarság táncai című munkája 1924-ben jelent meg. 1925. november 19-én hunyt el Balatonfüreden.
Boróczy László
Királyi tanácsos, Ferenc József rend lovagja, a nyitrai püspöki uradalom igazgatója
1831. június 2-án született Csémpusztán. Apja Boróczy Ferenc gazdatiszt a csémi uradalomban, anyja Mátéffy Renáta. A család tíz gyermeke közül László volt az elsőszülött. Édesapját 1838-ban Bajcsra (ma Szlovákia) helyezték át, így az egész családnak költöznie kellett. László a komáromi bencés gimnáziumban tanult, végül Esztergomban fejezte be a középiskolát. Ezt követően a váci szemináriumban kezdte meg tanulmányait papnövendékként. 1848 júniusában legkisebb testvére Johanna születése után, elvesztette édesanyját, 17 éves volt ekkor. A szabadságharc kitörését követően 1848 szeptemberében a Komáromban alakuló 37. honvédzászlóaljnál önkéntesként szolgált. 1849. február 23-án hadnagyi, június 28-án a főhadnagyi rangot szerzett. Fegyverrel nem harcolt, futárszolgálatot látott el a körülzárt vár és a debreceni kormány között. 1850-52 között a magyaróvári gazdatisztképzőbe járt. 1855-ben házasodott meg, felesége Palles Fanni. Nyolc gyermekük született. 1864-ben került újra vissza Csémre, mint az uradalom vezetője. Franciska lánya még ebben az évben hét hónapos korában hunyt el. Hét évvel később, 1871-ben 15 éves lányát Kornéliát is elvesztette. Mindketten a csémi temetőben nyugszanak. Munkáját a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerték el. 1873-tól a nyitrai püspöki uradalom igazgatója lett. 54 éves korában 1885. február 3-án hunyt el Nyitrán, ott is temették el.
Könyöki József
A magyar műemlékvédelem úttörője
Könyöki József, eredeti nevén Ellenbogen József, 
1829. február 18-án született Csémpusztán. 1833-tól -édesapja halálát követően- gyermekéveit Pozsonyban töltötte nagyanyjánál, ahol tanulmányait a Lippay-féle katolikus ösztöndíj segítségével végezte. Rajztehetsége már fiatalon megmutatkozott.
Tizenhét éves korától a bécsi Politechnikum hallgatója volt, ahol mérnöki és művészeti képzést is folytatott. 1848-ban a császári hadseregbe vonult be, és Itáliában szolgált, ahol közvetlenül ismerkedett meg az olasz művészeti örökséggel. 1853-ban katonai pályáját feladva nevelőként és festőként dolgozott Firenzében, Velencében és Szicíliában, ahol képzőművészeti és régészeti tanulmányokat is folytatott. 1855-ben tért vissza Magyarországra.
1861-től a pozsonyi főreáliskola szabadkézi rajztanára lett, és itt kezdett el egyre inkább a műemlékvédelem felé fordulni. 1868-ban csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottmányához. Munkásságának középpontjában ettől kezdve a középkori építészeti örökség feltérképezése és megőrzése állt. Pontos, műszakilag is hiteles felmérési rajzokat készített templomokról, várakról és síremlékekről – ezek ma is alapvető forrásai a magyar műemlékvédelemnek.
Könyöki a régészeti és művészettörténeti ismereteit pedagógiai munkájával és közéleti szerepvállalásával is összekapcsolta. 1868-ban megszervezte a Pozsonyi Városi Múzeumot, amelyet több mint három évtizeden át vezetett, és folyamatosan gazdagította a gyűjteményt. Ő volt a Pozsonymegyei Régészeti Társulat előadója, majd a pozsonyi akadémián régiségtan magántanára is lett.
1883-ban a Műemlékek Országos Bizottságának levelező tagjává választották, de egyúttal a bécsi központi bizottság konzervátoraként és a Magyar Országos Műipari Múzeum tanácstagjaként is tevékenykedett. Számos kiállításon mutatták be rajzait: 1862-ben a londoni világkiállításon, 1873-ban Bécsben, 1885-ben Budapesten bronzérmet nyert. A magyar középkor emlékei mellett a kőkorszak leletei is érdekelték, erről tanulmányokat is publikált.
Felmérő útjai során többek között Pozsony, Nyitra, Trencsén, Sopron, Vas és Turóc megyében dolgozott, sok esetben egyedül, nehéz terepen, korszerű eszközök nélkül. Módszerei a művészi precizitást és a mérnöki pontosságot ötvözték. Rajzain mindig jelezte a tájolást, a léptéket, a részleteket, és külön figyelmet fordított az épületek romlásának dokumentálására. Számos rajzához színezett másolatot vagy régi ábrázolások reprodukcióját is mellékelte.
Könyöki József munkásságát a műemlékvédelem, a muzeológia és az oktatás hármas egysége jellemezte. Tanítványait nemcsak rajzra oktatta, hanem a műemlékek tiszteletére, a múlt értékeinek felismerésére és megőrzésére is nevelte.
1897-ben vonult nyugalomba, utolsó éveit betegeskedve töltötte. 1900. március 1-jén hunyt el Pozsonyban. A Szent András-temetőben helyezték örök nyugalomra. Fő műve halála után 1905-ben jelent meg: A középkori várak- Különös tekintettel Magyarországra címmel.
KÖNYVES (BUCHNER) LÁSZLÓ
sződi kántortanító, iskolaigazgató.
Csémpusztán született 1892. június 8-án, édesapja Buchner Jakab urasági gépész, édesanyja Farkas Anna. 1910-ben nevét Könyvesre változtatta. Tanulmányai: Esztergomi Érseki Tanítóképző Intézet (1909–1912) tanítói oklevél (1912), majd a háború után ugyanitt kántori oklevél (1923). Pályáját Héreg községben kezdte. A világháború első napján bevonult. 1915-ben hadapród. A magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezred 12. századával részt vett az orosz frontküzdelmekben, majd 1915–1922 között orosz hadifogoly. Kitüntetései: 1912–1913-as emlékkereszt, Károly-csapatkereszt. A háború után 1923–1928 között a Nógrád vármegyei Tereskén tanított. 1928-ban került Sződre, ahol 1930-ig kántortanító, 1930–1947 között igazgató, 1954-ig igazgató-helyettes volt. 1955-ben nyugdíjba vonult. Jellemzésében azt írták: „Vallásos, paptisztelő, lelkiismeretes, szerény, kötelességtudó ember”. 1972-ben Vácott Aranydiplomát kapott. 1976-ban, 84 éves korában, már váci lakosként hunyt el.
Forrás: VOLENTICS Gyula: Sződ község történeti monográfiája 1255–2005 (Sződ, 2005)
